RENDSZERREFORM

 MOZDULATLAN BIRODALOM

Minél inkább elgondolkozik az ember a valóság azon ellentmondásain, melyekkel az igazság keresése közben találkozik, annál inkább elszörnyülködik azon, hogy miféle világban élünk mi, és főleg, miről maradunk le.

Most az idő problémájáról írok. Ez a fogalom annyira meghatározó a fizika számára, hogyha az idővel valami nem stimmel, akkor már nem csak az úgy nevezett tudományos világképpel van baj, hanem magával a világgal is.

Valamikor évekkel ezelőtt egy váratlan és kis hatótávolságú ismeretségre tettem szert az interneten, egy bejegyzés hozzászólásainál. Az illető többek között ezt kérdezte tőlem: mi az, ami a fénynél gyorsabb. Nem tudom már pontosan mit válaszoltam, de a válaszomat nem fogadta el. Aztán megadta a helyes választ: a gondolat.

Akkor úgy gondoltam, hogy ez egy költői megnyilatkozás, és nem kell komolyan vennem. Pedig nagy hiba volt, de nem tudtam nem elkövetni. Akkor még azt gondoltam, hogy a gondolat sebességét az agy idegsejtjeinek nyúlványain terjedő idegi jel sebessége határozza meg. Azóta nagyon eltávolodtam már ettől a tudományos világképtől, és nem csak a fénysebesség ment a kukába.

Mielőtt folytatom a bejegyzést, szuperlatívuszok megérdemelt sorolása nélkül lélekben köszönetet mondok Jan van Rijckenborghnak és társának Catharose de Petrinek, az Arany Rózsakereszt két alapítójának, mert kizárólag nekik köszönhetem mind azt – legyen bármennyi is – amit a bennünket irányító világról tudok. Többek között a világunk természetéről és az időről. Megjegyzem azonban, mert fontos, készpénznek tőlük sem vettem semmit! Sőt, amit előadtak, azt egyszerűen baromságnak, a térítők előadásainak tartottam. Majdnem hogy csak az történt, hogy minden állításukat le kellett ellenőriznem, és az jött ki, hogy nem az a képtelenség, amit ők állítanak, hanem az, amit én erről a világról hittem. Nem térítettek meg, azt nem tudtak volna. Hanem adtak egy választási lehetőséget: vagy ezt a világot értem, vagy azt, amiről ők írtak, a Mozdulatlan Birodalomról. Ízisz világáról, az eredeti világról, a Paradicsomról, ahonnan Ádámot és Évát az Úr kitaszította. Mert a mi világunk, és a Mozdulatlan Birodalom nagyon is különbözik egymástól, még a fizikai törvények szintjén is. A kettőt egyszerre érteni nem lehet, vagy csak egyiket, vagy csak a másikat. Én a másikat találtam reálisabbnak.

És már folytatom is egy Rijckenborghtól származó idézettel:

,,A Szellemi Iskola tanulója nem lehet eléggé tudatában annak, hogy az idő világában felébredve az első pillanattól kezdve börtönben és káprázatban él, melyben minél idősebbé válik, annál szorosabb a kényszerzubbony, és annál ijesztőbb a szemfényvesztés.”

(Jan van Rijckenborgh: A KERESZTÉNY BEAVATÁSI MISZTÉRIUM)

Tömény lecke egy ,,tanulónak”. Mit jelent az, hogy az idő világában felébredni? Azt, hogy valaki nem az idő világában él, de ott aludt el és az idő világában ébredt fel. Ezt nevezi valójában Biblia a Paradicsomból való kiűzetésnek. A gnosztikusok könyökén jön ki, hogy ez a világ az eredeti világtól – vagyis a Mozdulatlan Birodalomtól el van szigetelve, mint egy börtön egy civil világtól. Hogy ami világunk egyszerre börtön, és iskola is. Első sorban az utóbbi, de mivel az iskolából nem lehet megszökni, a világunk egyben börtönként is viselkedik. A földünk a ,,Szellemi Iskola”, az ember pedig aki ebben az iskolában él, a ,,tanuló”. Nem úgy van, hogy a Rózsakeresztes gyűlések színhelye az iskola és az ott bent ülők a tanulók!

Az idézetből azonban az ,,időt”-szót emelem ki. Amint látod, nem csak az ismeretlen ismerősnek volt problémája az idővel (pontosabban ő a sebességgel foglakozott, de a sebesség időtől függő fogalom). Az idő problémája az, hogy a jelennek nincsen időbeli kiterjedése. Ha egy egy eseményt időskálán próbálsz bemutatni, akkor a múlt és a jövő rendelkezik csak szakasszal, azaz időbeli kiterjedéssel, a jelen már nem! A jelennek nem is lehet időbeli kiterjedése, mert akkor tovább lenne bontható múltra és jövőre. A jelen nulla időbeli kiterjedése a fizika szerint egyértelműen azt jelenti, hogy a jelen nem létezik, mivelhogy nulla időbeli kiterjedésű szakaszba nem tehető mozgáson alapuló esemény. Pontosabban: ami létezik is egy nulla időbeli kiterjedésben, az nem mozoghat, nem változhat! Ez az idő dilemmája, amit eddig nagyszerűen sikerült a tudománynak elkerülnie. Az idő kihangsúlyozása Rijckenborgh idézetében akarva akaratlanul azt is hangsúlyozza, hogy odaát az alapvető fizikai törvényeknek is különbözniük kell. Ahol nincsen idő, ott nincsen mozgás. Ahol nincsen mozgás, ott nincsen sebesség. Mindegy, mit hiszel vagy mit minek érzékelsz, a jelen nulla időbeli kiterjedésén nem tudsz változtatni! És ez itt a lényeg. Innen a dialektika embere előtt egy szellemi falat emeltek, melyen az oktatási intézményekben a tanulók torkán lenyomott gondolkodási sablonokkal képtelen áthatolni. Ennek itt a lehető legjobb bizonyítékát fogom adni.

Míg a fenti szövegrészben bizonyítottam hogy nincsen fizikai vagy gyakorlati idő, mindehhez egy szakembernek egy könyv sem elég, kimutatásokkal, számításokkal, hivatkozásokkal. Dr. Murguly Györgyről van szó, aki AZ IDŐ NEM MÚLIK c. könyvében több száz oldalon próbálta bizonyítani azt, amit elvileg és lényegét érintően ezzel az 5 mondattal is megtehetem: A JELENNEK NINCSEN IDŐBELI KITERJEDÉSE. Azonban az értelmiség csak azokkal a gondolkozási sablonokkal írt elméleteket érti, melyekkel ő maga is rendelkezik. Azonban még tudomány nyelvezete sem elegendő olyan állítást bizonyítani, mely ellentétes a megfigyelésekkel, és főképpen a tudományos világképpel. És van egy hatalmas csapda is! Merthogy az idő éppen a dolgok megfigyelésének sorrendje. De ettől a jelenről írt 5 mondatom érvénye semmit sem változik!

Murguly György AZ IDŐ NEM MÚLIK c. könyvének második fele itt letölthető le:

http://aranylaci.freeweb.hu/murguly/relativitas.doc

A (fél) könyvből egy olyan részt veszek át, ami által megfogható az idő jelentősége, mert amihez a tudomány hozzányúl, azt valójában a háttérhatalom adja ki a tudománynak határozni valamiről a publikumnak, hogy mit hogyan tudjon. Ebben az esetben egy jó előre megírt elméletet kellett a nyilvánosság nyakába sózni miheztartás végett, amely elmélet több kérdésben is megvezetni a népeket. Az egyik az idő volt, a másik az energia. Az Einsteinnek (mint a hivatalosan általa megalkotott elméletet – merthogy azt a háttérhatalom nem vallhatta magáénak) kiadott elmélet lett a relativitási elmélet. Ez az elmélet egyébként a fennállás azóta egyetlen krajcár hasznot sem hozott az emberiségnek, merthogy nem is az volt a célja. A cél az ingyenenergia képtelenségét és az idő valódiságát volt hivatva az agyakba olyan mélyen elültetni, hogy attól csak a halál tudja elválasztani. Ezzel párhuzamosan elindította a háttérhatalom azt mozgalmat, mely már a bölcsőjében elkezdte támadni a relativitási elméletet. Ennek az alapítatlan mozgalomnak az egyik tagja Murguly György volt. De mi értelme volt annak, hogy a háttérhatalom előbb lenyomja az emberek torkán Einsteint meg az állítólagos elméletét, aztán támadást indít ezen elmélet ellen?

A cél a fentebb írt okok mellett a választási lehetőség biztosítása és ezen keresztül bizonyos emberek szétválasztása volt. Elkezdődött a múlt század másik felében a társadalmak azon rétegeinek szétválasztása, akik részei lehetnek az új világrendnek azoktól, akik egyenlőre még nem.

Murguly György könyvéből vett idézettel folytatom:

,,Az elképzelés az volt, hogy ha a fényt a feltételezett éterszéllel szemben indítják útnak, vagyis a Föld mozgásirányában, akkor az „ugyanúgy, mint a hang", lassabban fog a Föld egy adott pontjához képest „széllel szemben" terjedni, mint ellenkező irányban, vagyis „hátszéllel".

A kísérletet először 1881-ben hajtották végre egy úgynevezett interferométerrel, majd ugyanezt a kísérletet 1887-ben meghosszabbított fényutakkal és precízebb módon megismételték. Ez utóbbira szoktak hivatkozni, és ezt nevezik Michelson-Morley-féle kísérletnek. Ezt a tudományos világ által nagyon várt kísérletet Albert Abraham Michelson (1852-1931) német származású amerikai fizikus a kémikus barátja közreműködésével, Edward William Morley-val Clevelandben végezte el. De az eredmény ugyanaz volt, mint 1881-ben: a fény sebességét minden irányban egyformának mérték. Ez a most már kétségbevonhatatlan tény mindenkit nagyon meglepett. (A kísérletet ugyanarra vonatkozóan, azóta más módon és más eszközökkel többször és többféleképpen is megismételték, de az eredmény nem változott.)

A kísérleti berendezést Michelson és Morley egy masszív sziklatömbre szerelte, és egy higanymedencében lebegtette. A többszörös tükrözéssel megnőtt fényúton féligáteresztő tükör gondoskodott arról, hogy a kettéosztott fénynyaláb egyike a Föld mozgásával megegyező hosszirányban, a másika keresztirányban mozogva és visszaverődve érkezzen ugyanabba az érzékelőbe: egy folyón hossz- és keresztirányban oda-vissza közlekedő hajók mozgását modellezve.

Ha valamelyik fénynyaláb a másiknál hosszabb utat tenne meg a Föld mozgása következtében, akkor az az érzékelőben interferenciacsíkok eltolódásával járna. De ilyet sem akkor nem tapasztaltak, amikor a berendezést ellenkező irányba elforgatták. sem akkor. amikor a kísérletet a Föld változó térbeli helyzete miatt különböző évszakokban megismételték.

A Földhöz (annak egy adott pontjához képest) tehát a fény sebessége a Föld mozgásától függetlenül minden irányban állandónak adódott. Azért beszélnek ezzel kapcsolatban úgynevezett negatív kísérleti eredményről, mert a Föld transzlációs (haladó) mozgását nem tudták kimutatni az éterhez képest, vagyis ami ugyanazt jelenti: a fényhez képest. Így aztán, hogy az „éterszél" nem fújt, az éterhipotézis is lekerült a napirendről. Bár mindezek ellenére voltak olyanok (pl. Hendrik Antoon Lorentz holland fizikus, 1853-1928), akik továbbra is rendületlenül hittek az éter létezésében.

Az a kényszerű tény, hogy a Föld egy adott pontjaihoz viszonyított fénysebesség a Föld mozgásától függetlenül minden irányban állandó, nemcsak hogy a fizikusok lelkivilágát rendítette meg, de úgy tűnt, hogy a klasszikus mechanikába sem illeszthető be. A. Einstein ezekre az ellentmondásokra keresett választ, amit az 1905-ben kiadott speciális relativitáselméletében vélt megtalálni. Ez az elmélet - a szakirodalma szerint - a mechanika teljesen újszerű megalapozásával adott magyarázatot a Michelson-Morley-féle kísérlet eredményére. Az elmélet két alapvető elvre, úgynevezett posztulátumra épült. Az egyik lényegében megegyezik a Galilei-féle posztulátummal: hogy tudniillik a fizikai alaptörvényeknek ugyanazoknak kell lenniük, bármelyik vonatkoztatási rendszerben vizsgáljuk is azokat. Ezt nevezik relativitási elvnek, ami tehát röviden azt fejezi ki, hogy az inerciarendszerek (tehetetlenségi rendszerek) mind egyenértékűek.

Galilei második posztulátumát, ami az idő abszolút voltát mondja ki, azaz a helytől és vonatkoztatási rendszertől független időt, A. Einstein határozottan elvetette. Helyette Michelson és Morley kísérlete nyomán a fénysebesség állandáságának elvét vallotta, pontosabban, hogy a fény terjedési sebessége minden megfigyelő számára egyforma, függetlenül attól, hogy mekkora a megfigyelő vagy a fényforrás sebessége. Röviden: hogy a fénysebesség ugyanaz az állandó minden inercia-rendszerben.

Mivel ez utóbbi posztulátum nem fér össze a Galilei-Newton-féle mechanikával, ezért A. Einstein elméletében nem a Galilei-, hanem a Lorentz-transzformáció írja le, hogy hogyan változik egy térbeli S esemény x és t koordinátája, ha egyik inercia-rendszerről áttérünk a másikra. Ezt a transzformációt (más meggondolásból) az előbb említett H. A. Lorentz holland fizikus vezette le először, ezért nevezik Lorentz-transzformációnak.

Tudnunk kell még, hogy a speciális relativitáselmélet úgynevezett inercia-rendszerekkel, vagy más néven tehetetlenségi rendszerekkel foglalkozik. Olyan rendszerekkel tehát, amelyekben semmiféle erő nem hat. Ha egy testre semmilyen erő nem hat, az vagy nyugalomban van, vagy (egy korábbi, azóta megszűnt erőhatás következményeként) egyenes vonalú, egyenletes mozgást végez. Az ilyen inercia-rendszert Lorentz-féle vonatkoztatási rendszernek is nevezik.

Az inerciarendszerek szükségképpen mindig lokálisak, vagyis csak a téridő egy korlátos tartományában megfelelőek.

„A mechanikának le kell írnia, miként változtatják a testek térbeli helyüket az időben" - írja A. Einstein A relativitás elmélete (Kossuth Könyvkiadó 1993. Budapest) című, nagyközönségnek szóló könyvében a 12. oldalon, majd azt fejtegeti, hogy ez a feladat nem is olyan egyszerű, mint amilyennek látszik, mert nem világos, hogy mit kell itt helyen, téren és időn érteni.

Egy mozgó vonat ablakából leejtett kő ugyanis a vasúti kocsihoz rögzített koordináta-rendszerhez képest egyenest ír le, a Föld felületéhez rögzített rendszerhez viszonyítva pedig parabolát. Ezért nincs önmagában vett pályagörbe, csakis meghatározott testhez (koordináta-rendszerhez) viszonyított pályagörbe van. Nem beszélve arról, hogy minél távolabb áll az esettől egy külső megfigyelő, a fény véges sebességével hozzá érkező látási információ annál nagyobb késést szenved a követ leejtő kísérletezőhöz viszonyítva. Így ugyanabban a pillanatban a követ a megfelelő vonatkoztatási rendszerhez képest más-más helyen látják, vagyis ugyanahhoz a helyhez szerintük más-más időpontok tartoznak. Felmerül a kérdés, hogy most akkor kinek van igaza, kinek az ideje van szinkronban a hulló kő mozgásával? A válasz csak az lehet, hogy egyiknek, illetve egyikének sem. A valódi időt a kőhöz rögzített óra mutatná.”

Akármi volt az, ami okán a vizsgálódás elindult, az idő fogalma is terítékre került volna. Az pedig olyan titkokat feszegetett volna, ami nem volt kívánatos téma száz éve még az emberiség számára. Erről akarok írni.

A jelen nulla időbeli kiterjedése miatt tisztázni kell, hogy akkor miből áll a jelen, ha semmiféle időkiterjedéssel rendelkező dolgot nem tartalmazhat. Ha azonban minden létező ebben a kiterjedés nélküli idődimenzióban létezhet csak, akkor az időt kell jobban megvizsgálni, hogy van-e értelme időbeli kiterjedésről írni.

A dialektikus ember az általa vélt valóságának egyszerre csak egyetlen ,,képkockáját” látja. A múlt kockáit korlátozott emlékezetéből Idézheti csak fel, míg a jövő kockáit a képzelte alapján jelenítheti meg, vitatható találattal. Azt a kockát nevezi jelennek, amelyet éppen érzékel, és a kockák folyamatos váltakozását nevezi időnek. Így az időt nem lehet gyakorlati dimenziónak tekinteni, hanem kizárólag a tudat szintjén működő jelenségnek! Az idő tehát feltételezi, hogy a dialektikus tudat képességét korlátozták abban, hogy az egyidejűleg létező valóság minden elemét láthassa.

A világot ebben az esetben egy filmtekercs példáján keresztül kell vizsgálni. Ha a világ minden eseménye tulajdonképpen egy kockákra bontható film, akkor a vetítés abból áll, hogy minden egyes kockát külön mutatnak be, de különböző sorrendben. Ez a sorrendiség a tudat számára időként jelenik meg.

Az eredeti ember számára a világ a világ eseményeinek minden képkockája egyszerre érzékelhető, ezért az eredeti ember számára nincsen gyakorlati idő, csak tudati idő, ami viszont nem tekinthető fizikai dolognak akkor sem, ha a tudati idő alkalmas arra, hogy matematikai feladatok részei legyen.

A gyakorlatban, vagyis az abszolút valóságban nincsen gyakorlati idő. Akkor ott mozgás sincs. Nem a tudat előtt peregnek le események, hanem maga a tudat halad el megfigyelése közben a kockák előtt. Ezért az eredeti ember a múlt és a jövő ,,képkockáit” ugyanúgy látja, mint a dialektikus ember a jelen kockáit. Ez adja az eredeti ember végtelennek tekinthető tudását, melyet különböző legendák Akasha-krónikának nevez.

Az időtlenség másik megnyilvánulása a hatások idő nélküli ,,terjedése, azaz az eredeti ember a valóság minden kockáját egyidejűleg látja! Így tudom látni igazán a relativitási elmélet jelentőségét, mely az ember figyelmét egy hatalmas titokról akarta elterelni. Úgy gondolom, hogy az idő kizárása a gyakorlatból a bennünket irányító Mozdulatlan Birodalom olyan tulajdonságát akarta minél messzebb vinni a dialektika emberétől, aminek a felfogása egyébként is képtelenség. Idő hiányában nincsen gyakorlati mozgás! Ha nincsen mozgás, nincsen sebesség! Az eredeti világ tehát mozdulatlan részekből áll, csak térbeli kiterjedés létezik. A gnosztikusok a valódi világegyetemet –amely ténylegesen magában foglal mindent - végtelennek mondják. A gyakorlati idő hiánya miatt a kölcsönhatások ,,ideje” végtelenül rövid, azaz a hatások (ez nem lehet mozgás!) végtelenül nagy sebességgel terjednek! Nincsen időveszteség! És ez az emberi gondolkodásra is igaz. A gondolkodás sebessége is végtelenül nagy. Igaza volt tehát a rejtélyes ismerősömnek, hogy a gondolat gyorsabb a fénynél. És még finoman is fejezte ki magát.

Tudnod kell, hogy itt nem csak az idővel van baj, hanem szinte mindennel. A tudományos kozmológia azt állítja, hogy a világegyetem térben és időben véges kiterjedésű, és sok milliárd galaxissal van teleszórva a tér. A galaxisokban milliárdnyi csillaggal, közülük sok naprendszer is. Az égitestek mozognak, keringenek egymás körül, és egyensúlyuk az alapja a világ kozmológiai stabilitásának. Mindezeket most próbáld ezt megvizsgálni a nem létező gyakorlati idő függvényében!

Mi a mozgás? Térbeli helyváltoztatás. Ennek az események csak egyetlen pillanata fér bele a létező dolgokat tartalmazó jelenbe. Ez az egy pillanat mindössze egy álló kép a film egészéből. Ha volt előzmény, akkor filmről ha nem volt akkor állóképről beszélhetünk. Tehát a kettő között az előzmény megléte a döntő. Csakhogy az előzmény egy múltbeli állapot, ami már nem létezik. Most próbáld ezt egy mozgó autóra vonatkoztatni. Ha az autó áll, akkor nincsen mozgási energiája. Elé állhatsz, nem üt el. A mozgási energia egy múltbeli állapotot feltételez, de ez a múltbeli állapot nem létezik már, és mégis, e nem létező állapotok adják az autó mozgási energiáját. Ezt így kell értened: egy mozgó autó is mozdulatlan a jelenben. Egy állókép. Nem lehet mozgási energiája! És mégis van a tapasztalatok szerint, hogy lehet ez? Csak is úgy, hogy a mozgási energia egy ,,állóképekből” álló, ténylegesen létező sorozat, amely tartalmazza a múlt és a jövő ,,állóképeit” is. A jövő nem egy majdan létező dolog látszólagos képe, hanem a ,,jelenben létező realitás! A mozgó autó egy kép-láncolat része, mely a ..múltból a jelene keresztül a ,,jövőbe” vezet. Ami az autóval való ütközésnek látszik, az a láncolat szét szakítására tett kísérlet tragikus következményekkel. Mással ez aligha magyarázható azok után, hogy a jelen időtlenségéből következő mozdulatlanság kizárja egy autóval való fizikai ütközést. Viszont valami mást érzékelünk helyette, ami legalább ugyanolyan fájdalmas.

A gnosztikusok pedig tudják, hogy az a bizonyos Mozdulatlan Birodalom valóban létezik, Einstein relativitási elméletétől függetlenül.

Ahogyan elképzelhetetlen a dialektikus ember számára az idő nélküli világ, annyira elképzelhetetlen a világ valódi felépítése is. A Mozdulatlan Birodalom egyszerre maga a világmindenség, az egyetlen naprendszer, az egyetlen bolygó, melynek lakója az eredeti ember, aki maga is egy isten.

,,A modern rózsakereszt irodalmában, vagy a templomépületek egyikében kétségtelenül láttak már stilizált rózsát. Ezt a rózsát hét egymásba kapcsolódó kör képezi közös középponttal. Ez valójában a kozmikus hétség, a valóban isteni Föld-bolygó jelképe, s ha ezt a hétszeres rózsát a kereszttel összekapcsolva látjuk, akkor ennek értelmét bizonyára megértjük.”

,,A modern rózsakereszt filozófiája kijelenti, hogy az igazi, isteni Föld, az a világ, amit a Mozdulatlan Birodalomnak is neveznek, nem valami olyan bolygó, mely az ősidők fátylai mögött a ködös semmibe veszett, hanem most is tökéletességben létezik. Az eredeti bolygó hét, egymásban forgó gömb szerkezete, és ezen gömbök egyikét nevezhetjük e hétség dialektikus nézetének, ami azt jelenti, hogy ez a nézet, dialektikus természettörvényszerűsége alapján, erőket szabadít fel a hat másik szolgálatában, a tökéletes élet szolgálatában, mely csakis a hétségben jut isteni kifejezésre.”

Amit általában a „mi világunknak” szoktunk nevezni, az az isteni kozmikus valóság

rendkívül furcsa, nagyon titokzatos és csaknem teljesen ismeretlen hetedrésze. Mi, e siralomvölgy lakói, olyan élethullámhoz tartozunk, mely eredetileg arra hivatott, hogy az isteni hétség szférájában jusson dicsőséghez: most azonban olyan életterületre süllyedt, amelyben valóban isteni élet lehetetlen.”

,,Az előbbiekből kitűnt, hogy életterületünk egy olyan gömb kis része, amelyet nem szabad önálló testnek elképzelni, hanem hét egymásban forgó világból álló rendszerhez tartozik: ez a rendszer képezi az igazi isteni Földet, az Egyetemes Birodalmat. Ennek a rendszernek minden része önmagában tökéletes, és megvan az a szerves képessége, hogy lényére és céljára irányuló minden támadást teljes mértékben kivédjen. Ennek következtében a kozmikus hétség teljes működése minden körülmények között biztosítva van.”

,,A gömbről, amelyen élünk, általában úgyszólván semmit sem tudunk. Mai életterületünk titokzatos Földünknek csak aránylag igen kis részére terjed ki. A másvilág, túlvilág, vagy tükörszféra is teljes mértékben a mi életterületünkhöz tartozik. Ezen az életterületen, ennek két szférájában játszódik le a születés és halál körforgása. Életterületünket börtönnek, cellának tekinthetjük a kozmikus hétség nagy rendszerében.”

(Jan van Rijckenborgh: AZ ELJÖVENDŐ ÚJ EMBER)

Az idő világának – vagyis a mi világunk – eredete:

A Mozdulatlan Birodalomnak nevezett világmindenség a maga működő mechanizmusaival csak egy gépezet. Ezt a gépezetet egy program tartja mozgásba és kényszeríti fejlődésre, és amely a világot a gépezet szintjéről az élet szintjére emeli. A mechanizmus alapvető törvényét a kauzalitási elv jelenti, vagyis az ok-okozati elv határozza meg a dolgok sorrendjét, amit mi időnek érzékelünk.

Az idő világát nem véletlen hozta létre, hanem maga az az ember, aki a dialektika ideiglenes lakójává is vált ebben világban. Az idő világát mi hoztuk létre! Vagyis teremtők is vagyunk, a szó abszolút értelmében.

Ahogyan írtam, a világ önmagában csak egy lélek nélküli gépezet. A lélek az, ami magából kiindulva változásokat eszközöl a világ dolgaiban. Csakhogy a Mozdulatlan Birodalomban nincsenek mozgások. Ezt a gépezetet működteti a világ lelke, vagyis az Isten. Istenről érdekes gondolatmenet olvasható a Hermész művei közül a Corpus Hermeticum nevű rész:

,,Ezért kell Istent a következőképpen látnod: ami van, azt mindet gondolatként foglalja magában; a világot, saját magát, a mindenséget!

Ha nem teszed magadat Istennel egyenlővé, akkor nem értheted meg Őt; mert csak az egyforma érti meg az egyformát.

Növekedj mérhetetlen nagyra, szállj ki minden testből, emelkedj minden idő fölé, válj örökké! Akkor megérted Istent.

Itasd át magadat a gondolattal, hogy semmi sem lehetetlen neked, tartsd magadat halhatatlannak és képesnek arra, hogy mindeneket megértsél, minden bölcsességet, tudományt, és minden élőnek a természetét!

Válj minden magasságnál magasabbá és minden mélységnél mélyebbé!

Gyűjtsd magadba minden alkotás érzését: a tűz, a víz, a száraz és a nedves érzését, és gondold, hogy egyszerre vagy mindenütt: a földön, a tengerben, a levegőben; hogy még megtéremtetlen vagy, anyád méhében vagy; hogy ifjú, agg és halott vagy, hogy a halál másik oldalán vagy! Ha mindezt egyszerre tudod a tudatodban tartani: időket, helyeket, eseményeket, tulajdonságokat és mennyiségeket - akkor tudod Istent megérteni.

Ha azonban a lelkedet fogva tartod a testedben, ha visszahúzod s folyton azt mondogatod, hogy „nem értek ebből semmit; semmire sem vagyok képes; félek a tengertől, nem tudok felmenni a mennyekig; nem tudom mi voltam és mi leszek", akkor mi közöd Istenhez?”

(Corpus Hermeticum)

Miért írta ezt Hermész, miért kell egy halandónak megértenie egy teremtő halhatatlan lényt? Azért, mert ez a halandó ember és a halhatatlan Isten valahol egy. Tobzódik itt az idézet, de legyen, lásd, nem kizárólag csak az én gondolataimról írok ebben a bejegyzésben. Súlyos állítások is vannak itt írva. Lásd, ez nem egy ember víziói, vagy elmélete.

,,Vagy még helyesebben, ha merészeljük ezt az igazságot kijelenteni: az olyan ember, aki valóban ember, az az istenek fölött áll, vagy legalábbis képességeit illetően azokkal teljesen egyenlő. Mert a mennyei istenek közül egyiknek sem szabad átlépni a menny határait, hogy lejöjjön a földre. Az ember azonban felszáll a mennyhez és átszeli, ismeri a menny magasztosságát is és a lenti dolgokat is. A legnagyobb pontossággal felvesz magába mindent, és ami minden mértéken felüli: a föld elhagyása nélkül felszállhat a mennyhez. Ilyen nagy az ő tudatának hatósugara.

Merjük tehát azt mondani: a földi ember halandó isten, a mennyei isten halhatatlan

ember.”

(Jan van Rijckenborgh: Az egyiptomi ősgnózis)

Itt arról ír Rijckenborgh, hogy mi emberek csak úgy ingajáratban közlekednek a menny és a föld között. A helyzet az, hogy így is van! Ennek oka a menny mozdulatlansága. A világ egy mozdulatlan, unalmas valami. Folytasd tehát ott, ahol Hermész abbahagyta. Képzeld magad Isten helyébe. Van-e tudásvágyad azok után, hogy a polcodon az Akasha-krónika, vagyis a világ minden tudása? Szerelemes tudsz-e lenni azok után, hogy férfiként a világ legjobb nője a párod. Örülhetsz-e bárminek, ha mindened meg van? Lehet-e célod, ha mindent elértél már? El tudsz képzelni egy tudásvágy nélküli, kiégett, céltalan Istent? Hiszen a lélek motivációkból, akaratból áll. De ha mindened meg van, mit akarhatsz még? Mozogni egy mozgásmentes világban? Ha így van, ki kell találnod egy másik világot, ahol van mozgás, mert van idő is. Egy cső lakó vagy, aki szeretné, hogy legyen valamije. A jó nőkről csak álmodhatsz, és ha mégis küld valami nem durvát feléd, akkor azt gondolod, hogy már randira is hív? A lélek sajátja a lelkesülés. Proliként lehet benne részed, de Istenként nem. Unod a végtelen tudást, amivel nem mész semmire. Teremteni nem tudsz, mert már minden van, ami csak létezhet. Párod dög unalmas társsá süllyedt. Több űrhajód nem lehet már a garázsba, mert minek a sok millió egyforma, jobbat meg nem lehet már teremteni? Ha lelkesülni akarsz, találd ki az idő világát. Korlátozd magad. Az idő világában kedvedre álmodozhatsz egy jobb lét iránt, és esküdözöl, hogy nagyon boldog lennél, ha lenne valamid. A vágyaid beleégnek a felsőbb ÉN-edbe, és részeivé válnak az ősemlékezetednek, így az Akasha-krónikának is. Amikor pedig végre kilépsz az idő világából, egyből másképpen nézel mindenre, ami a korábban a tiéd volt, de aztán elveszett. És akkor újra megtaláltad. Ezt meg kell ünnepelni. Pároddal tervezel egy műsort, egy két vagy több személyes bált. És örülsz mindennek, amid csak van. Amíg amíg csak meg nem szokod. Aztán elkezded unni az egészet, és vissza megint az idő világába.

Ezt a történetet már leírta Madách AZ EMBER TRAGÉDIÁJÁBAN, mert e két sort Isten is elmondhatta már párszor:

,,S nem látok célt, nem érzek akadályt.

Szerelem és küzdés nélkül mit ér a lét?”

A kérdést Madách Ádámként válaszolja meg:

,,A cél, megszűnte a dicső csatának,

A cél halál, az élet küzdelem,

S az ember célja e küzdés maga.”

Így van, a cél a halált jelenti, a mozgás, a küzdés végét, vagyis a halált. Egy minden célt elérő lényben leállnak a lelki motorok, működésüknek már semmi értelme. A Mozdulatlan Birodalom egy halott birodalom egy gépezet, amit a lélek halál esetén semmi sem működtethetné. Isten megteremté hát az idők világát, és abba leszálla küzdeni. Kell tehát egy aréna, ahol a küzdésé a fő szerep. A Mozdulatlan Birodalom nevű város közepén, egy Idő Világa nevű arénában egy Isten nevű harcos harcol, ki tudja már mióta. Aztán ha vérzett, ha izzadt, ha szenvedett eleget vissza tér hazájába, a mennyek birodalmába, és új örül mindennek, ami van.

Hagyjuk a nagy pátoszt a világról. A világot sokkal közönségesebb erők működtetik. Ha példának veszed az életed, akkor az vissza fogja igazolni azt, amit leírtam. Mert mit szeretsz ebben a világban? Van-e értelme ennek az életnek és ebben a világban, azon kívül, amit az idő világáról írtam? Amíg a bölcsődébe nem kerülsz, jól megy a dolgod. Utána is játszanál, de már az óvodába az óvónő állandóan kioktat. A tanár még nála is rosszabb, mert leckéket ad és fel kell majd mondanod, vagy jön a rossz osztályzat, és lehet osztályt ismételni, hogy a szülői reakciókról ne is beszéljek. A rossz pedig csak fokozódik a munkahelyen. Elkezded a napokat visszafelé számolni a nyugdíjig. Ha letelt az 50 év, egy rövid ideig a mennyországba érezheted magad, aztán minden bajod kezd támadni, és elkezdesz álmodozni a mennyországról. De a legtöbb esetben nem oda kerülsz, hanem folytatod a cumis üveggel, az ovi nénivel a munkahellyel, míg a kör ismét bezárul. Egész életedben jól és sokáig szeretnél élni. De akármennyit is küzdesz, sem a jó lét nem jön össze, sem a halhatatlanság. Te is tudod, de mégis küzdesz. Olyasmi ellen küzdesz, amit nem tudsz megakadályozni, és olyasmiért, amit nem tudsz elérni. És mindezt még sejtetted is jó előre!

,,A természetszülte emberbe beleoltották, hogy ereje teljes bevetésével, minden lehető és lehetetlen eszközzel és módszerrel az utolsó pillanatig küzdjön az ellen, ami elkerülhetetlen.”

(Jan van Rijckenborgh: Az egyiptomi ősgnózis 2)

Mindezek bizonyítják, hogy az átmeneti ismerősöm mennyire értette a dolgát, amikor a gondolat sebességéről világosított fel. Végül pedig az örökkévalóságot maga elé tűző embernek továbbítok egy parancsolatot - az azóta felrobbantott Georgia Guidestones kövéről -, a 9. számút:

,,ÉRTÉKELD AZ IGAZSÁGOT, A SZERETETET, A SZÉPSÉGET, S TÖREKEDJ A VÉGTELENNEL VALÓ ÖSSZHANGRA”

Ez a Mozdulatlan Birodalom és az Idő Világának legnagyobb és örök törvénye! Értékelj mindent, ha nem is kell harcolnod érte. Akkor maradhatsz az égbe a világ végéig.