Keresés ebben a blogban

2023. december 9., szombat

 

TÜKÖRKÉP


A világ igazán nagy dolgai a földi ember szemei elől rejtve vannak. Az eredeti világ – amit az összeesküvés-elméletek háttérhatalomnak gondolnak – a múltban sokszor üzent az emberiségnek és teszi ezt a mai napig megszakítás nélkül. Az üzenet jellege azonban olyan, hogy csak az értse, akinek és amikor kell.

Más helyeken, más alkalommal többször leírtam egy megfontolásra ajánlott tanácsot: ne hidd, hogy csak az létezik, amit az érzékeiddel fel tudsz fogni. Ma már ez könnyen érthető is, ha valaki mondjuk egy mágneses térre, vagy a kozmikus sugárzásra gondol, de ugyanezt a felismerést egy pillanattal később már el is felejti, annyira nem tartozik a mi világunk nagy ,,axiómái” közé. Pedig fontos lenne tudni ezt akkor is, amikor valaki önmagát próbálja megismerni azon korlátokon is túllépve, ami a tudományos ismeretanyagok elégtelen voltából vagy szándékos tereléséből következik.

A delphoi jósda falára vésett útmutatás így szól ,,Ismerd meg önmagad és megismered az isteneket is” Ha a tükörbe nézel, egy földi embert látsz önképként. És ezzel bizonyítva érzed, hogy sem a jósda falára vésett útmutatás, sem ezt a szellemiséget hirdető gnózisnak nincsen igaza. Ekkor kellene eszedbe jutni a mágneses tér, amiről csak azért tudsz, mert a tudomány beszélt róla neked, illetve a minden napi életben ennek a térnek milliónyi megnyilvánulását látod. De ezer éve elhitted volna, hogy léteznek különféle terek, vagy létezik kozmikus sugárzás? A gnosztikus tan egyes állításaival kapcsolatban is hasonló a helyzet; elhiszed, hogy létezik emberi mikrokozmosz, mely a teljes rendszered látható és láthatatlan részeit egyformán tartalmazza? Nem, mert nem beszél róla a tudomány, illetve a hétköznapi életben az állítólagos láthatatlan részeid megnyilvánulásával nem találkozol. Ha tanulnál a mikrokozmoszról, akkor a természettudományok közé sorolnád, és műveletlennek néznéd azt, aki ezt nem tudja. Pedig az igazi keresztények éppen ezt teszik az értelmiséggel és általában a nem keresztény emberekkel szemben.

,,A keresztről szóló tanítás azoknak, akik elvesznek, balgaság ugyan, de nekünk, akik üdvözülünk, Isten ereje. Hiszen az Írás így szól: Lerontom a bölcsek bölcsességét, s az okosak okosságát meghiúsítom. Hol marad a bölcs? Hol az írástudó? Hol az e világi tudás szószólója? Nem megmutatta Isten, hogy a világ bölcsessége balgaság? Mivel a világ a maga bölcsességével nem ismerte fel Istent isteni bölcsességében, úgy tetszett Istennek, hogy balgaságnak látszó igehirdetéssel üdvözítse a hívőket.”

(Pál, Korintusiaknak írt I. levél 1. fejezet)

Próbáld elképzelni, hogy egy láthatatlan gömb vagy, melynek közepén egy látható test van. Ez a te mikrokozmoszod. Ha ennek a gömbnek módjában állna bele nézni a tükörbe, nem a láthatatlan gömböt látnád önmagadként, hanem csak a látható tested. Ha pedig nem beszélne róla senki, azt gondolnád, hogy te pusztán az vagy, akinek a tükörben látszol. Most próbáld elképzelni azt, hogy éppen a látható részed a láthatatlan, és a láthatatlan a látható. A mikrokozmoszod gömbjét látnád, amint egy energiaáramlatok révén egy külső rendszerhez, a kozmoszhoz kapcsolódik. Mivel azonban a tükör is anyagból van, nem látnád a tükröt sem, így bele sem nézhetnél. Mindez a filozófiai levezetés látszólag nem vezet sehova, mégis egy világrengető jelenségről szól, mely az ember bukásához kapcsolódik, amikor az Isten belenéz a tükörbe.

Amikor a tudomány az evolúciót ismerteti, mindig csak a lények látható oldaláról értekezik, és ezzel fenntartja azt a látszólagosságra épülő hitet, hogy az ember egyenlő a testével, láthatatlan részei nincsenek. A gnosztikus tan azonban markáns különbséget tesz a lélek és a test között. Sőt, nem csak anatómiai, hanem időbeli különbségről is beszél: a lélek volt hamarabb, mint a test.

A gnózis tana szerint az emberre ható energiák vágyak, a vágyak, érzelmek, ezek pedig programoknak foghatók fel, melyek a mikrokozmoszra hatnak. Ezt párhuzamba lehet állítani a számítógéppel, amelyben processzor munkát végez, ezt a munkavégzést viszont programok irányítják. A programok láthatatlanok, mivel a számítógép által meg tudnak nyilvánulni, ekképpen láthatóvá is válnak.



A mikrokozmoszra ható erők a mikrokozmosz által nyilvánulnak meg, így élő emberként válnak láthatóvá. Az energia számára a mikrokozmosz a test, miként a számítógép programja számára a számítógép (hardver) is az. A gnosztikus tan egyértelműen kijelenti, hogy a lélek a testet eszközként használja. Ebből meghatározható a lélek is: a lélek program, a program pedig a tudatra ható, az emberi gondolkozási képességet eszközként használó energia.

Energia határozza meg a nemeket is, mely energiának van egy hímnemű és van egy nőnemű nézete. A nőnemű nézet a szívben található központra, a hímnemű energia a fejben levő központra hat. Sem a szív, sem a fej nem azonos a központtal, az elnevezés a helyre utal, de nem az adott helyen levő szerv működésére. Ezért az agy nem forrása a tudatnak, a férfi szellemnek miként a nőiség sem azonos a vérkeringést fenntartó szív működésével.

Ezek után könnyebb megérteni, miről szól a ,,tükörkép”. Arról, hogy a test láthatóvá teszi az addig láthatatlan lelket azáltal, hogy látható mechanizmusként visszatükrözi a lélek tulajdonságait és a lélekben zajló változásokat, melyek végül cselekedetben nyilvánul meg.
Hermész a gnózis virágnyelvén adta elő ezt a jelenséget egy történetben. A történet bizonyos pontokon kapcsolódik Narcissos történetével is. A kettő történetben egy bizonyos víztükör a közös nevező, és valószínű, hogy a két történet gyökerei azonos mondanivalóba nyúlnak bele.

,,36. Amikor a természet megpillantotta őt, aki Isten alakjában egyesítve magában foglalta a hét Rektor szépségét és minden energiáját, akkor a természet szeretettel mosolygott, mert az ember csodaszép alakját és vonásait látta tükröződni a vízben, és látta az árnyékát a földön.
37. Az ember pedig, amikor a természet vizében tükröződni látta a szép alakot, mely annyira hasonlított reá, beleszeretett, és vele akart lakni. Ezt azonnal meg is tette, és az oktalan formában kezdett lakozni. Amikor pedig a természet befogadta szerelmesét, teljesen átölelte, eggyé lettek, mert vágyakozásuk tüze nagy volt.
38. A természet lényei közül ezért csakis az ember kétféle: a teste szerint halandó, míg az igazi emberlény halhatatlan.
39. Ámbár halhatatlan, és uralkodik minden dolgon, mégis a halandók sorsának van alávetve, mivel a végzet uralkodik rajta. Ámbár hazája a szférákat összekötő erőkőn felül van, ezekben az erőkben mégis rabszolga lett. Ámbár maga férfi-nő, mert a szintén férfi-nő-Atyából ered, s ámbár nem kell aludnia, mert a nem-alvó lényből ered, mégis az érzékek vágyai és az alvás győzedelmeskedtek felette.
40. Erre azt mondtam: Ó, bennem lévő Szellem, én is szeretem az Igét!
41. Erre Pimander: Megmondom neked a titkot, mely a mai napig rejtve volt. Amikor a természet egyesült az emberrel, csodát teremtett. Amint mondtam, az emberben megvolt mind a hét Rektor jellege tűzből és leheletből. A természet késlekedés nélkül hét embert alkotott a hét Rektor mintájára, egyenes tartású férfi-nőket.”

(Hermész Triszmegisztosz: Tabula Smaragdina)


A rektorok a felfogásom szerint azok az erők, ,,programok”, melyek a mikrokozmoszt működtetik. Ezt a gnózis úgy írja le, hogy a lélek működteti a testet, vagyis a test a lélek eszköze. De vajon mihez? A válasz elvezet mindenkit egy kozmikus értelemben vehető alaptörvényhez. A lélek mindenben örömforrást keres, és ahol talált boldogságot, onnan nem tágít. Hogy a lényegre térjek, a lelki nő és a lelki férfi az anyagban a kapcsolat olyan formájával találkozott, amilyennel a ,,szellemvilágban” nem volt lehetősége. A kapcsolat a szaporodásra épült, és azt mindenáron biztosítani akarta. Ezt a kapcsolatot csak a mikrokozmosz lakójaként és csak az anyagban tudták megvalósítani a ,,rektorok”, azt is a nemek szétválasztása révén. A rektor (erő) tehát az én felfogásomban emberben tudott csak emberként megnyilvánulni, az emberi test pedig a rektor számára örömforrássá vált.

Az anyagba való ,,merülés” a szaporodással kezdődött. A lélek nem szaporodik. Szaporodásra, vagy a test klónozására (eredeti embernél) a testnek van szüksége a megújuláshoz. A testi fennmaradás viszont feltétele az anyagi világ fennmaradásának. Ezt a világot a gnózis munkaterületnek nevezi, mely munkások nem létezhetne. Amíg ez nem létezett ez a dialektikának nevezett munkaterület, addig a két nem közötti összetartó erő a pusztán a szerelem volt. Ez az erő feltétel nélküli áldozatra kényszeríti az egyik nemet a másik nemért, ugyanakkor ez az áldozathozás örömforrás is. Örömforrássá kellett tenni a két nem anyagban megvalósult kapcsolatát is, amely amelynek központi eleme nemi vágy és a szexualitás lett. Amikor valaki azt mondja, hogy az anyagba való süllyedés volt a bukás, vagy a bukásnak oka, akkor összekeveri az okot az okozattal. Az igazi ok az öröm, amit ez a világ kínál a szaporodás, a világ fenntartásáért cserében. A nemek szétválasztásával az anyagi világban pedig még jobban érvényt hozott a törvénynek, hogy a két nem egymás örömforrásai legyenek minden tevékenységben, amelyet közvetlenül vagy közvetve egymásért tesznek.

A tükör mint szimbólum, más történettel is szolgál, mely szintén a nemekkel kapcsolatos. Narcissos (Nárcisz) történetében szintén szerepel a tükörkép.

,,Képhiszosz folyamisten és Leiriopé boiótiai nimfa fia, aki Boiótiában és Theszpiában vadászott. Születésekor megjósolta neki Teiresziasz, hogy csak akkor érheti meg az öregkort, ha nem ismeri meg önmagát. Ez a látszólag önmagának ellentmondó jóslat valóra is vált.
Narkisszosz szép szál ifjúvá serdült, akibe sok nimfa beleszeretett, ő viszont mindet elutasította (közöttük volt Ekhó is). Az egyik nimfa azonban nem törődött bele kikosarazásába, s Nemeszisz istennőnek, a bosszúállás istennőjének tett panaszt. Nemeszisz meg is hallgatta és teljesítette a kívánságot.
Narkisszosz vadászat közben egy folyó partjára ért, és mivel inni akart, belenézett a folyótükörbe. Ekkor megpillantotta önmagát és azon nyomban magába szeretett. Egész nap ott maradt és hasztalan próbálta magához ölelni tükörképét. Így ugyanazt a kínt élte át, amit a nimfák, amikor nem kaphatták meg. Reggelre Narkisszosz helyén az odasiető nimfák már csak néhány sárga szirmú virágot, nárciszt találtak. A nárcisz azóta is az önimádat jelképe, mivel magának a virágnak a szirma is egy kicsit önmaga felé hajlik.”

Nem akarom a görögöket megbántani, de a görög mondák jó része, vagy talán mind, a gnosztikus irodalom görög mitológiába átvitt változata. Nárcisz története eredeti mondanivalójában azonos Lucifer történetével. Sőt, az egy ponton még találkozik is Hermész által leírt gnosztikus legendával, az anyag által foglyul ejtett eredeti emberrel. Ki ellen lázadt volna fel Lucifer, ha a gnosztikus tanok szerint az ember lelke istenből eredt ,,szellemhasítás” által? Isten önmaga ellen? Ez rossz irány. Ha azonban az emberben és emberként megnyilvánuló, két nézetre, két nemre osztható energiát nézzük, mely az emberi mikrokozmoszban az ember teljes rendszerét lélekként mozgatja, akkor tényleg úgy áll a helyzet, hogy Isten egyik fele fellázadt a másik fele ellen. Vissza kell térni az ,,istenember” vagy ,,emberisten” képhez, amelyben az ember csak megnyilvánítója Istennek, de maga csak teremtmény. Amíg a kettős természetű energia csak az androgün mikrokozmoszára hatott és azt emberként működtette, a két energia működésében egységet alkotott. Az egységet a test eredeti felépítése biztosította. A nemek szétválasztásánál létre jött női és létrejött a férfi mikrokozmosza, melyekre külön-külön hatott a teremtő energia nőnemű, illetve a hímnemű nézete. Ez a két nézet, mely egy testben egység volt, a két testben szétvált, és esetenként szembe is fordult egymással. A teremtőnek tehát olyan tulajdonsága vált láthatóvá, ami test nélkül, vagyis az anyagba süllyedés nélkül nem létezőnek lehetett volna tekinteni. Az ember és a világ minden tulajdonsága bele van kódolva a teremtő energiába, mely tulajdonságok csak egy megnyilvánító ,,tükörben” válnak láthatóvá. Ez a tükör az anyag világa, vagy ahogyan sok gnosztikus nem megalapozottan gondolja; a bűn világa. Vajon nem lenne nő vagy férfi, lehetne-e a teremtő energia két neméről vagy nézetéről beszélni? Nem. De mivel a dialektika világa visszatükrözi az emberben az Istent, annak láthatóvá válik addig láthatatlan tulajdonsága. Minden ember tehát az Istennek valamiféle tükröződése, csak esetleg nem tud róla.

Nárcisz történetében a férfiben megnyilvánuló Isteni hímnemű nézete hátat fordított a női oldalnak. De miért? Az androgünben a két nem mindig ugyanabban a sorsban osztozott, mindent ugyanabból a nézőpontból szemlélet és ismerte egymás gondolatait is. A nemek szétválasztása után mindez megszűnt. Már különböző pontból nézték a világot, különböző helyzetekben különbözőképpen látták jónak cselekedni. Eddig rendben is volna. De nem a nő fordult el a férfitől, hanem fordítva, amiből az következik, hogy a nő viszonyulása a világgal kevesebbet változott, mint a férfié. A nő a befogadó, a gondoskodó, a szerető, a szerelmes. A férfié a tervezői, az alkotói, a megismerői oldal. Nem kizárólagos értelemben hanem elvben. A női oldalt nem érintették a változások annyira, mint a férfit. A szellem a nemek szétválasztásával szabaddá vált, és a világ megismerését tűzte ki célul. De mit is ismerhetett meg annyira a férfi a világban, hanem nem önmagát, az Istent. Mert mint írtam, a teremtő energia önmagában láthatatlan még önmaga számára is, de visszatükröződésben láthatóvá válhat. Isten a világban tükröződhet vissza, és mivel csak az Isten képes érzékelni, ezt a tükröződést is csak Isten láthatja. Eddig jó, de hogy Isten szerelmes lett volna önmagában, már nem az. Szerelmes csak az egyik nem lehet a másik irányába. A szerelem csak jöhetne szóba, ha az Istenben levő egyik nem a másikat bámulná a tükörképbe. De nem, mert a férfi elfordul a nőtől. Akkor itt nem szerelemről van szó, hanem – hogy érthetőbb legyek – mániáról. Amikor az Isten meglátva saját tükörképét erős vágyat érez, hogy megismerje azt, vagyis önmagát. Ez tudásvágy, ami elfordítja a szellemet a nőtől. Itt újra hangsúlyozom, nem kizárólagosságról van szó, mert a nőben is van tudás vágy, egy elvről, ami általánosságban érvényes a két nemre. Tehát itt arról van szó, hogy a férfi a nőtől elfordulva tudás felé fordul. Csakhogy ez nem a nő megtagadása, hanem nő figyelmen kívül hagyása, de ez is elegendő ahhoz, hogy a két nem együttműködése elbukjon. Ezzel bekövetkezik a bukás, amiről a gnózis is ír. Mert amíg a két nemet a test egymáshoz kötötte, addig ilyen elfordulás szóba sem jöhetett, az együttműködés megbomlásának oka a nemek szétválasztása volt, és ami azzal járt, hogy a két nem külön testben külön utat kezdett járni. Biztos vagyok abban, hogy Hermész, de a gnosztikus tanok is erről írnak.


Akkor az lenne a megoldás, hogy a férfi dobja a szellemiségét (ezzel önmagát is), és marad a tudatlanságnál csak azért, hogy a nő ne rohanjon Nemezishez panaszkodni? Nemezis talán szóba sem állna vele, ha csak a panaszkodásról lenne szó, de ha már az Istennő az igazság szimbóluma is, akkor a másik felet is meghallgatja, hogy a férfinek mi nem tetszik a párjában. De Nemezis nem hallgatja meg Nárciszt, hanem -némi feminista hajlamtól vezérelve - rögtön intézkedik, és megbünteti Nárciszt, ahogy a legendában írva vagyon. Hát ez igazságosság? Szerintem nagyon is az.

Ezt úgy értheted meg legjobban ezt, ha a bukás szót a ,,tanfolyam” vagy a munka szóra cseréled. Nárcisznak egy új világot nyitott meg a tükörkép, vagyis önmagát, mert Isten maga a világ. Ám kettőt egyszerre nem lehet, dolgozni is, meg enyelegni is, miközben Echónak egyenlőre nem akadt dolga. Ezzel megtörtént az első családi vita, még ha az érintettek nem is voltak házasok. Nemezis a legbölcsebb intézkedést hozta a nemek fennállás óta.

Ha megfigyelted, látszólag felcseréltem Nárcisz történetében az ok-okozati sorrendet a legendához képest, mert hogy én anyagról írok, de Nárcisz története másról szól, hiszen Nárciszt saját tükörképével büntette Nemezis, és nem azért, mert Nárcisz leragadt saját tükörképénél. Itt van egy rejtély. A legenda nem ír arról, hogy Nárcisznak miért nem kellettek a nimfák. Ő saját neméhez sem vonzódott, de akkor miért volt közömbös a férfi a nők iránt? Nem a legenda kitalálói cserélték fel az ok-okozati sorrendet ebben a történetben, mert ha Nárciszt azért nem érdekelték a nők, mert önmagát szerette, akkor a történet logikus. De ehhez Nárcisznak előbb a vízbe kellett volna néznie, hogy meglássa saját tükörképét. Aztán van itt egy másik ellentmondás is: ,,Születésekor megjósolta neki Teiresziasz, hogy csak akkor érheti meg az öregkort, ha nem ismeri meg önmagát.”

Itt a hangsúly az önismereten van, amit viszont a történet összeköt a víztükörbe való nézéssel. Arról lehet tehát, hogy egy ősibb, gnosztikus eredetű történetet átírtak görögre, módosítva a tan eredeti mondanivalóját. Nemezis nevének bele vétele ebben a görögösített változatban végül is helyre tette Nárcisz történetét, mert a büntetés lényege abból állt, hogy Nárciszt olyan szenvedés elé állította Nemezis, mint amilyen szenvedést Nárcisz váltott ki az általa elutasított nimfákban. És pontosan ez bizonyítja, hogy a görög mítoszoknak gnosztikus eredetük van. Hatalmas igazságot takar ez a történet. Ha alapból eltérő tulajdonságuk miatt egymást nem értheti meg a két nem meg, akkor legyen valami más, ami a két nemet közös nevezőre hozza. Ez a közös nevező a szenvedés. Ha a két nem tudja-érzi, hogy a másik min mehet keresztül, az megváltoztathatja a nemek egymáshoz való viszonyulását is. Ezért - és csak is ezért találták ki ezt a világot, a mi dialektikánkat, hogy a két nem között létrehozzák a minden síkot érintő közös nevezőt, ezért hangsúlyozza sokszor a tan, az empátia képességét, mint az egyik nélkülözhetetlen tulajdonságot, mellyel a megszabadulni akaró embernek rendelkeznie kell. A Nárcisz tükrös története egy történet az empátia megmagyarázásra.

A sorsközösség, amit az egy test valósított meg az androgün esetében, az nem működhetett a nemek szétválasztása után. Új módszerhez kellett folyamodni, Nemezis létrehozta a dialektikát, az emberi szenvedés arénáját.

,,Az „ember" szó több nyugati nyelvben (Mensch, man) a manasz szóból vezethető le. Manasz pedig gondolkodót jelent, vagyis az igazságnak és Isten bölcsességének, Isten egész tervének az ismerőjét.
És ezt a lényt, a kezdet emberét bízták meg a hetedik kozmikus terület tágas világmindenségében az isteni törvények betöltésével, az isteni művek kivitelezésével; hogy az istenterv ismeretében ezt valóra váltsa mindannak a segítségével, amit a természetistenek, a rektorok alkotásai rendelkezésére bocsátottak. Az istenek kertjében mindent, valóban mindent az ember rendelkezésére bocsátottak. És megadatott neki az is, hogy szellemhasadással szaporodjon, vagyis legyen isten istenből, szellem szellemből. Így töltötték el a hetedik kozmikus terület egész világmindenségét pompás dicsőséggel.
Létezik azonban egy általános érvényű természettörvény, mely a tágas mindenségben mindent összeköt: mely az alkotások, erők, mozgalmasságok és hatások sokaságát egyetlen képességbe csoportosítja, foglalja össze. Ezt a természettörvényt az egész mindenség nyitjának nevezhetjük: ez egy kimondhatatlanul hatalmas képesség. Ezt az őserőt, az alkotásnak ezt az alaptörvényét a mitológiában Nemezisnek nevezik, ami azt jelenti, hogy ez az ős-erő változatlanul ugyanaz, érintetlen marad. Ezért mondja a görög gondolatvilág Nemezist a bosszúálló igazságosság istennőjének, aki az erénytelenséget megbünteti, és minden vétket elítél.”
Ennek az őserőnek egy másik neve a karma. A mindenségnek ez az ősereje, mint elv, tökéletes és megváltoztathatatlan.”

(Jan van Rijckenborgh: Az egyiptomi ősgnózis 2.)

Az anyagi világunk örökre fennmarad. A gnosztikusok között sokan vannak, akik azt gondolják, hogy az ember visszatérésével a dialektikát, mint mátrixot, mint iskolát és börtönt dolga végeztével bezárják. Ha úgy vesszük, így lesz, de ez szerintem nem szó szerint értendő, hanem úgy kell érteni, hogy a világunk olyan szinten alakul át, hogy a régiből sok minden eltűnik, de messze nem minden. Annyit töröl el a fejlődés vagy hagy meg a világunkból, amennyit kell, az anyagi világ marad, törvények gondoskodnak erről.

- A gnózis egyik törvénye azt mondja ki, hogy az alkotó nem válhat meg az alkotásától, Isten a teremtményeitől. A mi világunkat Nemezi teremtette, Ízisz, az eredeti világ mintájára. Nemezis termékei vagyunk és maradunk tehát örökre.

- A másik törvény azt mondja ki, hogy a tapasztalaton szerzet tudás az azt megszerző örök és elválaszthatatlan tulajdona marad. Ezt úgy értsd, hogy a saját történelmed által lehetsz csak halhatatlan. Ha a tapasztalataid által szerzett örök, akkor neked is annak kell lenned. A gnózis az örökkévalóságról szól, és bűnnek, sőt gonoszságnak nevezi a tudatlanságot. Amikor a tanok bűnről beszélnek, csak is a tudatlanságot értik ezalatt, és nem bizonyos törvénynek a megsértését.

- Egy harmadiknak mondható törvény arról szól, hogy a lélek számára a vezető elv, az örök fő cél az öröm, melynek szünet nélküli keresése folytán alkot az ember, és jut újra meg újra tovább (vagy feljebb) a fejlődésben.

- további törvényszerűség a mikrokozmosz szerkezetében van. Ennek leírását az Arany Rózsakereszt tananyagában találtam, melyet több más pontból vizsgálva reálisnak tudom mondani:

,,MONÁD
A mikrokozmosz oszthatatlan szellemi magja. A Monádnak két pólusa van: az egyik a szívben – ez az ősatom (l. Szív rózsája); a másik az aurikus lényben található. A
transzfiguráció folyamatában a két pólusnak egyesülnie kell. Ekkor egy hármas egység jön létre: a szellem–lélek–test egysége.”


A monád szent háromságában van össze kapcsolva az eredeti és az új ember. Ez utóbbi a felsőbb ÉN-t vagy aurikus lényt jelenti, mely a tan egyes állításaival szemben nem oszlik fel, és nem párolgat el, mint a forró víz. Az aurikus lény tárolja azt a tapasztalati kincset, azt a szenvedésen vett tudást, melyre az ember a dialektika történelme folytán tett szert. Mint írtam, ez a tudás halhatatlan rész az embernek, ebből áll a felsőbb ÉN öröksége és halhatatlansága.

A közelgő új világrend egy eljövendő új emberre épül, akiben az eredeti embert összekapcsolták a dialektikát megjárt ember aurikus lényével, vagyis a felsőbb ÉN-jével. Ez a felsőbb ÉN tartalmazza saját dialektikus történetének minden tapasztalatát, ami lényegében nem más, mint egy közös nyelv a két nem alapból különböző nyelvezete között. A világ minden problémája a nemek közötti együttműködés megbomlásából ered, ezért a Biblia kódolt tartalma kimondottan a nőről és a férfiről szól.

,,A két nemnek van egy természet szerinti együttműködése, s ezt vallási, humanista és
törvényes normák szabályozzák. De az emberi élethullám két nézetének magasabb szintű együttműködése is van. Ez az együttműködés pedig olyan viszonyt hoz létre, amelyet szintén törvény szabályoz, de magasabb törvény. És erről szól a Hegyi beszéd!”

Jan van Rijckenborgh: A világ világossága)

Én értelmezésemben a jelenések könyvében leírt új föld és az új ég a két nem között megvalósult tökéletes együttműködés.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése