A GNÓZIS ÉS 1956
Az orosz-ukrán háború kimenetele sorsszerűen fogja befolyásolni Magyarország jövőjét is. Biztos vagyok abban, hogy Ukrajna sorsában és az 1956-os forradalom történetében vannak olyan közös elemek, amelyek alapján kiszámítható a háború kimenetele, illetve a háborút követő helyzet nemzetközi kihatásai. Vissza kell tehát menni az 1956-os forradalomhoz, és azt kivesézni, amennyire csak lehet. Azonban 1956 nem egy elszigetelt esemény volt, hanem a történelem szerve része. Így az a helyzet áll elő, hogy meg kell érteni, miről szól a történelem, milyen helye van benne 1956-nak, és azon kapott következtetéseket alkalmazni Ukrajnára.
1956 igazi története elvileg a teremtésben gyökeredzik ahol minden eldőlt. Számunkra a történelem egy terv alapján zajló tanulási folyamat, melynek végcélja az embert szinte isteni gondolkozással, alkotóképességgel való felruházása, az alázatosságra, a tapintatra, mérlegelésre és nem utolsósorban az istenfélelemre való megtanítása. Én úgy hívom ezt, hogy történelem-terv, mert mint terv korábban létezett, a történelemnél. Nyilvánvaló, hogy a kauzalitási elv értelmében minden későbbi eseményt az első láncszem kódolt és határozott meg, tehát az idők folyama kódon, terven alapul.
A Római Birodalomig fogok visszanyúlni, mert innen válik megfoghatóvá az a folyamat, ami 1956-os forradalomig vezetett. A Római Birodalom állítólagos bukását a nyugati rész bukásának dátumaként is meg szokták adni, ami 476-ban történt. Szerintem nem történt semmiféle bukás, hanem történelmi folyamatként a nyugati rész Német-Római Birodalomként működött tovább 1806-ig. A nyugati részt a keresztény-katolikus vallás vette birtokba, a keleti részen a keleti-ortodox egyházak vitték tovább a kereszténységet. Amióta a Római Birodalom ketté vált, azóta további népek bevonásával tart a két tömb egymás melletti vagy éppen egymással szembeni történelme a mai napig.
A háttérhatalom nagy sakktábláján – már mint itt a földön – minden helyzetnek meg volt az előzménye, egy korábbi helyzet, ahonnan a bábuk mozgatásával kialakultak a következő helyzetek. A történelem a háttérhatalom egyszemélyes játszma volt mindig, ezt pedig történelemként tanították nekünk. Történelmünk mostani szakasza kb. 10-15 ezer éve tart. Akkoriban hatalmas geológiai átrendeződés történt a Föld belsejében és az magával hozta a felszíni változásokat is. Mivel az ember történetét leginkább a geológiai viszonyok határozzák meg, a későbbi birodalmak és egyéb kultúrák története ezzel el is dőlt. A földanya újabb kalandokra hívta fiait, az embert.
A térképen azokat a sávokat rajzoltam fel, amelyek mentén egy időben mozdult meg a kéreg alatti réteg, mintha egy belső váz kapcsolódásai lennének. A Föld felgyorsuló belseje magával rántotta a kérget, amely a kapcsolódási pontokon a jellegzetes felszíni képződményekhez vezetett. A Föld arculata megváltozott, sivatagok jöttek létre ott, ahol előtte gazdag élővilág létezett. Az új állapotok a máig tartó fejlődés vágányai lettek, melyről letérni nem lehetett.
A Kárpát-medence létrejöttével a háttérhatalom sakktáblája is megváltozott, de még a bábuk nem jelentek meg rajta. A Kárpát-medence egy ferdén fekvő lavórhoz hasonlítható, amelynek nyugati fele magasabban fekszik a keleti felénél, amely nagyobb részt mocsarakból állt. Nyilvánvaló, hogy a medence nyugati fele volt az, ami a leghamarabb fogadhatott betelepülőket. Az első betelepülők leginkább germánok és szlávok lehetettek. Egyes orosz elméletek szerint az orosz nép őshazája a Kárpát-medence volt. De bármennyire is régen jelen voltak a szlávok a Kárpát-medencében, a szlávok őshazája (ha beszélhet őshazáról bármely nép ezen a földön) nem a Kárpát-medence volt, hanem a mai Dánia környékén, és szerintem szinte szó szerinti szomszédai voltak a germán népeknek. Ez utóbbiak terjeszkedése délnek és nyugatnak, a szlávoké délnek és keletnek tartott. Így jutottak el a Kárpát-medencéig még a Római Birodalom idején, de akár azt megelőzően is. A szlávok közül az fehérorosz és az orosz volt a keletibb nép, az utóbbinak pedig földrajzi lehetőségei voltak nagy arányú terjeszkedésre, ami lehetőséggel élt is.
Ez a központ akár kiindulópontja is lehetett a mongol-türk törzseknek, amelyek megjelentek a mongóliai Orhon folyó völgyében, onnan pedig lassú terjeszkedésbe kezdtek minden irányban, főként nyugati irányban. A mongol-türk törzsek déli irányban haladva gyorsan elérték lehetőségük határait. A mai Kína területén építette Tungvancseng várost Helian Bobo hsziungnu (hun) császár 419-ben az eddig adatok szerint (ezt több mint ezer évvel korábbra teszem). Később már kínai császárok uralma alá került ez a terület és végül a mai Kína jó része. A mongol-türk törzsek terjeszkedése számára pedig a nyugati irány maradt. Ezt az irányt közelítően egy egyenesben jelölte ki a földanya egy sztyeppékből álló sáv formájában. Ez a sáv lett aztán az ütközőzóna is a keleti irányban terjeszkedő orosz, és a nyugati irányban terjeszkedő mongol-türk-hun-kazár-magyar-avar törzseknek. Azért ennyi név, mert meglátásom szerint ennyi néven illették a történészek ugyanazt nyugatra tartó népcsoportot. Mert az út végén a Kárpát-medencében avar, az az út elején Mongóliában mongol. A kettő közötti különbség az a sztyeppék ,,egyenesén” nyugati irányban meg tett út volt.
A történelem ebben az előadásban jól megmutatja magát, amint azt a földrajzi körülmények alakítják. A Föld határozta meg a történelem minden mozzanatát, és a Föld adottságai kódolták azt a történelemnek nevezett folyamatot, amely az ember kikényszerített fejlődéséről szól. Ebből látszódni kell, hogy a civilizációnk a földanya terméke. Ha másmilyen a Föld, vagy másmilyenek vagyunk, vagy mások vannak itt helyettünk más történelem-programmal.
Az ősi kereszténység tételei megszemélyesítőkből és köréjük épített történetekből állnak, melyek megértése kódnak nevezhető értelmezési elv alapján lehetséges. Az őskereszténység a közléseiben nem csak vallási retorikát alkalmaz, hanem tudományosat is, ilyenkor az ember meg van győződve arról, hogy tudományos anyaggal van dolga. Egy jó példa erre az antropológia, benne a fehér ember és a neandervölgyi ember története. Ezek egyike sem élt soha a földön, hanem kétféle embert személyesítenek meg, akik ebben a Föld nevű iskolában élnek és történelemnek nevezet tanulási időszakaikat töltik. Ha a Földet egy iskolának vesszük, akkor ebben az iskolában kétféle ember létezhet: a tanár és a tanítója. A történelmünkben is így van. Vannak népek, akik fenntartanak egy uralkodónak társadalmi-politikai-gazdasági rendszert, és vannak népek, akik alá vannak vetve ennek a rendnek. Amely népek a rendet létrehozzák és fenntartják, azokat az antropológia Homo sapiens sapiensnek (Cro-magnoni) nevezi, akiket alávetettek a fennálló rendnek hogy a fejlődés útját járják, Homo sapiens neardelthalensis (neandervölgyi ember) néven mutatja be az antropológia ,,tudománya”. Hogy nem feltétlenül tudomány antropológia, azt a Piltdowni ember ember esete bizonyítja. Ez az emberfaj sem létezett soha, de a fehér ember ősének találták ki a magukat antropológusnak nevező ,,kutatók”, hogy ne kelljen a fehér embernek a neandervölgyivel közös őssel közösködnie. A csalás kiderült, vagy talán kimondottan azért is találták ki a csalást hogy kiderüljön, ezzel is a tudomány igazság iránti elkötelezettségének bizonyítására, itt mindegy, lényeg az, hogy az eset figyelmeztetés volt, hogy nem biztos hogy tudománnyal van dolgunk akkor is, ha az annak látszik.
A népek terjeszkedését bemutató térképen kimondottan ez a két oldal látható, a sáv pedig a jelenlegi emberiség-korszak főutcája. A volt szovjetunió tehát felfogható az új világrend arénájának is, ahol már csak egy közös, mindenki részéről tisztelt elfogadott gazdasági- politikai elvre van szükség. Ez minden bizonnyal a már kommunizmusként bemutatott a hermészi elv lesz, melyről már írtam.
A már említett ,,főutcát” a volt Szovjetunió területe teljesen lefedte, így volt Szovjetunió egy hatalmas iskolának is tekinthető, amely az új világrend törzsterülete lehet feltételezésem szerint. A sztyeppék sávját tehát a magyarság története főutcájának lehet tekinteni, kiindulópontján a Hórusszal és Kárpát-medencei végpontján a keresztény magyar állammal és kettő között a megtett út. Ennél a szimbólumnál semmi sem fejezheti ki jobban a magyarság e világi történetét. Ha megnézzük a volt szovjet tömb térképét, azon két alapvető népet lehet megkülönböztetni: az orosz és minden más nép, ami nem az. Az orosz nép és a többségében nem orosz nép ütközőzónája az a sztyeppékből álló sáv, amelyről beszéltem, hogy a vándorló magyarok számára a saját történelmül főutcája volt, ami egy egyenes, egyik végén a Góbi sivataggal, a másik végén a Kárpát medencével. A történelmünk szerint ugyanúgy kötődünk ahhoz a térséghez, mintha ott élnénk. De nem csak átvitt, hanem valós értelemben is ahhoz a politikai tömbhöz kötődtünk, melynek törzsterülete a Szovjetunió volt.
A következő lépcsőfok az Osztrák-Magyar Monarchia volt. Egyszerre tucatnyi nemzetiség által alkotott nemzetközösségben találta magát a magyarság. Ezt tulajdonképpen Ausztria álcázott gyarmatközösségének tartom, és tartották mások is, ettől függetlenül a Monarchia komoly társadalmi fejlődést is produkált. A népek egyenjogúságát eszmei alapon a Szent Koronához kötött Szent Korona-Tan biztosította, és a korabeli Magyarországot a térképeken a Szent Korona országaiként mutatták be, mint amikor az orosz dominanciájú területeket nem Oroszországnak, hanem Szovjetuniónak nevezték. nevezték. Megható, varázslatos volt a Korona Országainak kifejezése, de nem működött. Egyetlen nemzetiségi sem tekintette Magyarországot valójában a Szent Korona országai szövetségének, és szerette volna magát önállónak meghatározni.
Vessük össze az Osztrák-Magyar Monarchiát a volt Szovjetunióval, és brutális különbségek akadnak horogra. A Monarchia nem tudta eggyé gyúrni a benne élő népeket és a Monarchia szétesett, az orosz államhatalom perspektívát tudott nyújtani a területén élő nemzetiségei számára.
Pedig az orosz, mint dominás nép az általa elfoglalt korábbi területeket magáénak, azaz Oroszország részének tekintette. Ezzel párhuzamosan több ország nyert határokat a Szovjetunión belül és váltak hivatalosan is országgá, mint pl. Azerbajdzsán. Az ukrán államot szintén az oroszok hozták létre.
Mire volt jó akkor nekünk az Osztrák-Magyar Monarchia? Hogy tanuljunk belőle és következményeiből. A nacionalizmusok felerősítésével sikerült ezt a fejlődésnek indult közösséget szétverni, örök tanulságul szolgálva arra, hogy a nemzetek szerveződése útjában a megfontolást nélkülöző nacionalizmus a legfőbb akadály. De ha jobban a dolgok mögé nézünk, nem a nacionalizmus az, amivel baj van, hanem a széles látókörrel rendelkező tudatosság hiány az, ami nélkül a nacionalizmus élhetetlenné tud tenni egy országot. A nacionalizmus veleszületett és örök tulajdonsága a népeknek, és ennek bizonyos szempontok szerint nagy a jelentősége. A Monarchia idején az efféle tudatosság hiánycikk volt, de nem csak nálunk. Ugyanez a problémája ukrán népnek is, melynek felfűtött nacionalizmusát éppen úgy ki tudta használni nyugat, mint a Monarchia esetében a Monarchia népeinél. Nézzük csak vissza a volt Szovjetunió nemzetiségi térképét, a mai is létező sok nációval és nyelvvel. Vajon nem ez a politika képviseli a jövőt, amely fenntart ugyan egy uralkodó gazdasági politika rendszert, de tiszteli a nemzetiségek nyelveit, kultúráit? Hasonlítsuk csak össze ezt a mindenkit maga alá gyűrni akaró, a fasizmus határát súroló ukrán nacionalizmussal. Ha feltételezzük, hogy a háttérhatalom célja az ember fejlődésének kikényszerítése (mert önmagától senki és semmi nem lát okot fejlődésre), akkor a fejlettebbre bízza az adott uralkodó politikai és gazdasági rend vagy világrend létrehozását és fenntartását. Ki minősül fejlettebbnek? Az, aki képes komplexebb, emberközpontúbb gondolkozásra, akiben van hajlam a keresztény értékekre. A kereszténység az, ami a gnózis tanait a többség nyelvére lefordítva képviseli és próbálja azt alkalmazni. A hétköznapiság nyelvére fordítva, a kereszténység Jézus tanításain keresztül az igazságot, az észszerűséget, a fenntartható társadalom elveit jelenti, és nem a vallás magasztos, pátosszal átáztatott hirdetéseit, melyet a tömeg esetleg nem is ismer. Oroszország és Monarchia között nem csak méretbeli különbség volt, de a legalapvetőbb eltérés mégis csak a államrendet fenntartó hatalom felfogása. Ausztria a germán felfogást képviselte, Oroszország pedig mélyen keresztény felfogású ország volt és az is maradt.
A nyugati és az orosz felfogás közötti különbséget talán az tudja legjobban megmutatni, hogy míg Napóleon a saját győzelmei emlékére diadalívet építtetett, Napóleon hadait legyőző oroszok a győzelem emlékére templomot emelne Jézus dicsőségére. De mit keres itt Jézus, aki finoman szólva sem a háború Istene? Jézus azt mondta magáról, hogy ebben a világban van ugyan, de nem ebből a világból való. És az orosz cár ennek a személynek emel templomot. Miért annyira népszerű az orosz uralkodók előtt Jézus, hogyha a cár győz, akkor neki emel templomot, és nem magának diadalívet? Erre egy nagyon vitatható, de konkrétumokkal aligha támadható magyarázatom van. Eszerint az ember programot hajt végre, ami az emberben valójában nem gép, az a program, ami gondolkozását eszközként használja. Ezt a programot a gnosztikus tan az emberben levő istennek, a Biblia Isten országának nevezi, vagyis egy elvnek, amit az ezzel rendelkező ember érvényre akar juttatni. Az orosz gondolkozás lényege éppen ez, egy isteni elvnek az érvényre juttatása olyan eszközökkel, amelyekkel leginkább lehetséges ebben a világban. Ezt bizonyítja a cárok gondolkozása is, amely össze van kötve a birodalmi gondolkozással és a kereszténységgel szembeni elkötelezettséggel. Pontosan ezek a tulajdonságokra van szüksége annak a hatalomnak, amely a kereszténységre épülő új világrend létrehozója és fenntartója lesz. Az új világrend az emberiség történetében egy új osztálynak felel meg, új tanárokkal új tananyaggal.
Az új világrenddel először a magyarság a 2. világháború végén találkozott, de az új világrend előkészítése már az 1. világháborúval elkezdődött. II. Miklós orosz cárral a cári rendszert is megdöntötték 1917-ben, az úgy nevezett nagy októberi szocialista forradalommal. A forradalmat azonban háttérhatalom szervezte és saját embereit teszi meg Oroszország, később a Szovjetunió, majd a 2. világháború utána szovjet tömb vezetőjévé.
,,Az oroszoknak szinte semmi beleszólása nincs hazájuk kormányzásába. A proletárdiktatúra csak jelszó, minden valóságos tartalom nélkül. Miklós cárt, feleségét, lányait és beteg fiát szovjet megbízottak legyilkolták.”
– írja az 1956 IGAZ TÖRTÉNETE c. könyvében Hernádi Tibor író.
A háttérhatalom Amerikából irányítja helytartóin – Lenin, Sztálin – keresztül, és a cél felkészíteni a Szovjetuniót egy Amerika oldalán vívott háborúra. Szovjetunió minden emberi anyagi erőforrását, politikáját, gazdaságát és törvénykezését ennek a célnak rendelik alá. Bár a kommunizmus eszméjét látszólag első sorban a Szovjetunió képviseli, a kommunizmus eszméje amerikai találmány, amit a Szovjetuniónak adnak ki megvalósításra. Ez mindenképpen bizonyítja a háttérhatalom hatalmas, mindenek előtt tudásban megmutatkozó – lehetőségeit, mivel a kommunizmus eszméje az orosz mentalitással teljesen kompatibilis. Bármilyen hihetetlen, a kommunizmus őskeresztény fogalom, és másként hermészi életelvnek nevezik. Az orosz keresztény-hajlam találkozik a hermészi életelvvel. A hermészi életelv azon alapul, hogy a termelés teljes mértékben az emberi képességekre támaszkodik, mégpedig úgy, hogy az embert minden szellemi, vagyoni és egyéb lehetőségeinek kihasználásával, a legjobb tudása szerinti munkavégzésre készteti. Hangsúlyozom: nem kényszeríti, hanem készteti, ösztönzi. Ehhez biztosítani kell az egyén és a nemzetek szabadságát, a lehető legmagasabb életszínvonalat, és társadalom általi legnagyobb támogatást. Az embernek otthon kell éreznie magát ebben a világban, nem érezhet korlátokat, és a lehetőség szerint minden igénye kielégítésre kerül. Nincsen magántulajdon, de a használati jog címén mindent birtokolhat, ami az egyén számára birtokolható. A hermészi elv ilyen ilyen társadalomban működik: kapj meg mindent, adj meg mindent, adj többet mint kaptál, kapj többet, mint adtál. Amit kapsz, tegyél hozzá, fejleszd, tedd jobbá, többé és add tovább. Ez a hermészi életelv a kommunista ideológia alapja is! És mivel a megvalósuló új világrendnek értelemszerűen fejlettebbnek kell lennie attól a világrendtől melyet felvált, az új világrend gazdasági és politikai alapjai logikusan a kommunizmusnak nevezett hermészi életelv lesz.
Első lépés az új világrend felé a Szovjetunió létrehozása volt, amelynek emberi, anyagi erőforrásaira támaszkodva Amerika az általa kitervelt és levezényelt 2. világháborúban létrehozta a következő, azaz a jelenleg lebontás állapotában levő világrendet. A világrend hangsúlya a kommunista világrendszeren van, azon belül is a Közép-Európából és a Szovjetunióból álló úgynevezett szovjet blokkon. A háborút befejezve a háttérhatalom hozzálát a szovjet blokk országaiban a régi rendszer tűzzel vasal történő, esetenként véres felszámolásához. A terv az amerikaiaknál de a vörös hadsereggel hajtatják végre.
A kommunista rend bevezetési szakasza kb. 10 évig tart. Amikor a kommunista ideológia annyira meggyökeresedett az érintett országokban, a terv áttér az új kommunista rendszerek fejlesztési szakaszába. Azaz áttérne, de egy új erő lép elő a hátrébb húzódó vörös hadsereg helyére, amely a kommunista rendszer további fenntartását jelöli meg céljának. Az amerikai-szovjet hatalom (nyugodtan lehet így nevezni) a rendszerek fejlődését szeretné elérni, miután azok a szovjet blokk országai rendszereinek alapjává váltak, ezért csak annyi megkötést határoz meg az érintett országokban, hogy a rendszerhez nem nyúlhatnak, de a rendszerek határain belül indítsák meg a polgári fejlődést, azon keresztül pedig a gazdasági fejlődést is. Kelet-Európa országainak hatalmukban megszilárdult vezetői nem kérnek a reformokból, a változásokban veszélyt látnak hatalmukra nézve. A háttérhatalom számol ezzel, ám a kommunista elit ellenállását számonkéri rajtuk három évtized múlva, amikor a rendszereket rendszerváltozás címén lebontják. Az összes ortodox kommunista vezetővel végeznek, még Kádár Jánossal is, pedig valósította meg szinte egyedüliként a szocializmus reformját Magyarországon.
Kádár halála sem volt ok nélküli. Ugyanolyan hatalmához ragaszkodó vezető volt mint a többiek, az általa megreformált szocializmus - gulyáskommunizmus - nem az ő műve volt. Mint írtam, a háttérhatalom számolt azzal, hogy az szocialista rendszerek fejlesztésének lehetőségével egyetlen kelet-európai vezető sem akar élni, ezért a szocializmust reformját több országban erőszakkal kiváltják. 1953-ban a német kommunizmus kényszerül változtatni, aztán a magyarországi 1956-os forradalom következik, majd Csehszlovákia 1968-a. 1968-ban nem azért avatkozott be szovjet nyomásra a varsói szerződés a csehszlovákiai megmozdulásokba, hogy rendszert visszavigyék oda, ahonnan a megmozdulások előtt volt, hanem hogy a szocialista rendszert ne dönthessék meg. Nagyon nagy különbség! Mert nem arról volt szó, hogy a Csehszlovákia polgárainak örökké a kommunista vezetőik uralma alá legyenek hajtva, hanem arról, hogy a régi vezetők tudtára adják, hogy a rendszer fejlődésében tovább kell lépniük. Természetesen tovább léptek, de csak annak a tudatnak engedve, hogy a népet nem kerülhetik meg, nem nyomhatják éppen a nép érdekére hivatkozva.
A rendszerek elleni felkeléseket minden bizonnyal Amerikából szervezték, és vagy a vörös hadseregre, vagy a varsó szerződés tagállamaira bízták végrehajtást. Hernádi Tibor történész-író könyvéből idézek még a továbbiakban.
,,Le kell számolnunk azzal az illúzióval, hogy a magyar nemzet szent forradalma indította el a kommunizmus bukását, hogy a levert szabadságharc után indult meg az addig statikus világpolitikai erjedés, amely végül is a Szovjetunió és kelet-európai gyarmatainak széteséséhez vezetett.”
Nem értek egyet azonban Hernádi Tiborral, amikor azt mondja, hogy az ellenforradalmat külföldről szervezték és irányították azzal a szándékkal, hogy a forradalom megtorlásával félelmet keltsenek a többi országok polgáraiban, amennyiben hajlandóságot mutatnának a magyar példát követni. A látszat ugyan ezt igazolja, de az igazság látszata nem feltétlenül maga az igazság. A ,,forradalmat” külföldről szervezik ugyan, de egészen más célból, amiről Hernádi Tibor ír.
,,Csodálatos módon a feltüzelt tömeg elképesztő gyorsasággal fegyverhez jutott. A Kádárné rokonságához tartozó dr. Tamáska Lóránd írja: saját szemével látta, hogy október 23-án este 8 és 9 óra között a Madách körúton kék rendőrök Kopácsi Sándor főkapitány utasítására fegyvereket osztogattak a tüntetőknek. És hát ez is: mint minden fegyveres konfliktus „úgy kezdődött, hogy visszalőttek”. Az ölükbe hullott fegyverekkel a forradalmárok 24-én reggel már el is foglalták a rádió épületét és a stúdiót.”
Miközben zajlottak a megmozdulások, megkezdődött a régi magyar kommunista klikk félreállítása, és az új vezetők kijelölése a nagyhatalmak részéről, akiknek nem adtak választási lehetőséget arra, hogy a korábban szerzett hatalmukat megtartva bebetonozzák Rákosiék kommunista rendszerét. A nagyhatalmak tervei a szocializmus fejlődését írták elő, nem pedig a szocializmus addigi szintjén való bebetonozását.
,,Moszkvai utasításra Rákosi Mátyásnak át kellett adnia a miniszterelnöki teendőket az addig látszólag mellőzött, egyébként hithű kommunista Nagy Imrének.”
,,A Szovjetunió régi új vezetőit nem téveszti meg Rákosi hazárdjátéka. Gyors cselekvésre határozzák el magukat… Moszkvába rendelik a magyar párt és kormányküldöttséget, mégpedig az általuk meghatározott összetételben. Így lesz a "delegáció" tagja a néhány évig látszólag mellőzött Nagy Imre is. Rákosit a szovjet párt prezídiumában Molotov, Hruscsov, Malenkov, Berija és Mikoján (mondhatnánk: a szovjet szabadkőműves páholy legfelsőbb vezetése) veszi kezelésbe. A nyugati sajtó szerint szigorú dorgálásban részesült, amiért olyan pontosan végrehajtotta a tőlük kapott utasításokat. Állítólag még zsidó mivoltát is fejére olvasták. Majd utasították, hogy a párt főtitkári poszt megtartásával a miniszterelnöki széket adja át más politikusnak, mégpedig Nagy Imrének.
A Rákosi vezette küldöttség Moszkvából való hazatérése után a parlamenttel is szentesíttették Nagy Imre miniszterelnöki kinevezését. A moszkvai direktívák alapján haladéktalanul kezdetét veszi az irányváltás…”
A folytatást is ismerjük, amely majd megismétlődik 1968-ban Csehszlovákiában is. De az igazságra épülő tanulságot azóta sem sokan mondták ki, mert ahhoz mélyebb elemzésre lett volna szükség. A forradalmak leverése nem a korábbi kommunista rend maradéktalan vissza állítására irányult – bár annak látszott, hanem csak egyszerűen a kommunista rend megvédésére. Elvben a rendszer fejlődését nemzeti hatáskörbe utalták, azt látni kell, hogy azok vezetők más országok kommunista országok vezetőihez hasonlóan nem alkalmasak az országukat fejlődés útjára állítani, akiknek addig az volt dolguk, hogy a kommunista rendszert minden áron tartsák fent. Fenntartani és fejleszteni valamit két különböző dolog. Ezért az amerikai-szovjet hatalmi gondolkozás maga határozta meg a szocialista fejlődés útját, és ahhoz ők választották ki a számukra alkalmas vezetőket is. Ezek után teljes a kép arról, az 1956-os eseményeket követő konszolidációs és fejlődési folyamat nem Kádárék műve volt, hanem az amerikai-szovjet hatalmi duó akarata, amely Közép-Európában erőszakkal kikényszerítette a szocializmus fejlődését, félre állítva a korábbi ortodox kommunistákat. A háttérhatalomnak tízezer éveket átfogó terve van az emberiséggel, a tervet nem engedi veszélyeztetni hatalmukat féltő és a fejlődés útjában álló fanatikus kommunistáktól.
Románia sem volt kivétel, de ott az őskommunisták elé mentek az eseményeknek, és 1958-ban Gheorghe Gheorghiu-Dej eléri a szovjet csapatok Romániából való távozását. Nem tudom, hogy pontosan miért voltak enynire az oroszok előzékenynek a románokkal szemben csak találgatok, hogy Romániában nem láttak fejlődési perspektívát a szocializmus számára, de ugyanakkor bíztak abban, hogy a román kommunista elit fent tudja a szocialista rendszert tartani. Ez be is jött. Romániában az idő leállt, és csak 1989-ben ment neki a háttérhatalom Romániának, mert tervének egy új szakasza kezdődött, amely Romániát is érintette.
A rendszerváltozás megvalósításában a kommunista rendszereket ugyanazok döntik meg, akik azokat létrehozták 1945 után, majd egy évtized múltán azokat fejlődési fázisba kényszerítették, a rendszerváltást Amerikából szervezik meg és a Szovjetunió bevonásával hajtják végre. A Szovjetunió 1989-ben nem meghátrált tehát, hanem a tervnek megfelelően visszavonult, és várt az idejére. A rendszerváltás célja az volt, hogy a kelet-közép-európai népek számára bemutatót tartsanak a nyugati rendszer igazi természetéről. És lőn; megtapasztaljuk, hogy a gazdasági reform nem más, mint a gazdaságunk működő részeinek eladása azon a címen, hogy azok nem kifizetődőek, illetve hogy a befolyt összegeket az ,,adósságrendezésre” fordítsuk, amelynek révén a valójában nem létező tartozásink nem csak hogy nem csökkentek, hanem még nőttek is. Bemutatót tartottak arról, hogy a mélykeresztény magyar kormány tízezreket tesz ki az utcára, ha nem képesek fennmaradni a kapitalista rendszer farkastörvényei szerint. Megszüntetik a korkedvezményes nyugdíjakat, multikat engednek be az országba vagy még inkább behívják őket, és a nyugatinál olcsóbb bérek mellett dolgoztatják a magyar munkaerőt. Dióhéjban felsorolva ezekért szakítottunk az állítólag fejlődésképtelenné vált gulyáskommunizmussal, amely gazdasága – ha kölcsönökből is de - fejlődésnek indult, mezőgazdasága pedig világhírű volt. De tényleg, mire lett volna még jó a rendszerváltás, minthogy a nyugati rendszert közelebbről megismerve elfordítsanak majd tőle, ha eljött az ideje? Az idő pedig közelinek látszik.
Gondoskodtak arról is, hogy Magyarországon folyamatosan nőjön a nyugatellenes hangulat. Oda kell figyelni arra is arra az árulkodó dologról is, hogy az élesen nyugatellenes és oroszbarát Orbán Viktor mennyire vált népszerűvé nyugaton, és ennek ellenére milyen sajtót kap nyugattól, milyen kedélyesen beszélget el helytartónk nyugati politikusokkal, milyen könnyen kapunk felmentés a NATO ukrajnai részvétele alól, stb. Ezek azt bizonyítják, a világ újabb átrendezésében mekkora összhang van a világ politikusai között. Naivság lenne azt hinni, hogy az USA és az EU nagyon összeveszett Oroszországgal. Nagy vonalakban ugyanazt a forgatókönyvet valósítják meg Ukrajna esetében, mint mi esetünkben 1956-ban, legfeljebb a körülményekre való tekintettel változtattak valamit rajta. Nálunk is kívülről szervezték a forradalmat, Ukrajna esetében kettő forradalom is lehet beszélni: a 2014-es Majdanról, és arról forradalomról, ami majd Zelenszkij rendszerét megdönti, és visszafordítja Ukrajna szekerét Oroszország irányában. Most még megy Ukrajna dicsőítése és támogatása, majd várhatóan megfordul a széljárás (vélhetően Trump elnökségével), és Ukrajnát elengedik. Ukrajna visszatérése a FÁK országai közé lehetővé teszi a volt szovjet blokk újjászervezését, a kommunizmus elvének most már komolyabb bevezetését. De vajon mennyire tanulmányozta az ukrán vezetés az 1956-os magyarországi forradalmat, melynek időben való megértése feleslegessé tehette volna a háborút Oroszországgal? Az 1956-os eseményeket ugyan jegyzi az ukrán vezetés és ott oda is figyeltek erre az eseményre, de ezzel is úgy voltak, mint a közmondásban a tudós a bolhával, ami a kísérlet végére a tudós következtetése szerint megsüketült, miután a tudós kihúzta egyenként a lábait.
Amit nem tett meg a történész, azt szeretném megtenni én most ebben a bejegyzésben. Az ukrán-orosz háború kis túlzással az 1956-os események megismétlésének látszik az ukrajnai körülmények figyelembevételével. Az eddig események ezt látszanak igazolni.
- Nyugatról kiprovokálják Oroszország támadását Ukrajna ellen.
- Ukrajnai eseményeket úgy gerjesztik azt a gonosz elleni harcnak állítják és Zelenszkijt szinte mindenhol a világ hőseként fogadják.
- Elkezdődik az Ukrajnát támogató hangulat visszafogása és egyre többen beszélnek területi engedményekről Ukrajna részéről Oroszország javára. Trump kilátásba helyezi, hogy elnöksége elején ahhoz a feltételhez köti az Ukrajnának adott támogatást, hogy az leül az oroszokkal tárgyalni. Csakhogy az oroszok ne fognak feladni egyetlen el- vagy visszafoglalt négyzetcentimétert sem, és ha az oroszok feltételeit Ukrajna vissza utasítja, akkor azt Amerikában úgy veszik, hogy Ukrajna nem akar tárgyalni, és a támogatásokat felfüggesztik. A háborút így Ukrajna garantáltan elveszíti. Ha leül tárgyalni az oroszokkal, akkor meg azért fogja a területeit elveszíteni. Ukrajna számára tehát megadták az irányt, és ha nem hallgat a vezetés az idők szavára, akkor jön a forradalom teljes politikai fordulattal, a jelenlegi rendszer összeomlásával.
A magyar történelem tálcán kínálta azokat a tanulságokat, amit ha Ukrajna figyelembe vesz, nincsen a már az egy milliót is túllépő áldozat, a sok rombolásról mindkét oldalon. Volt nekünk egy Osztrák-Magyar Monarchiánk a nemzetiségek garmadájával, de nem tudtuk őket megnyerni, következmény: Trianon. Nem hasonlít-e ez a Szovjetunió felbomlása utáni ukrán nemzetiségi politikára még akkor is, ha a magyar és az ukrán viszonyok között hatalmas különbség van? Nálunk volt egy Szent korona Tan is, amelyet nem idegen hatalmak kényszerítettek ránk, és mégis egyenjogúnak deklarált minden, a Magyarország határain belül élő népet. Ukrajnában nem volt semmi, vagy inkább csak az ellenkezője. Aztán volt nekünk egy Rákosink is, aki nem, értette az idők szavát, ezért mennie kellett. Bennünket is lelkesített nyugat 1956-ban, de aztán hátat fordított nekünk, amikor a történelem-terv ebbe a szakaszába lépett. Visszatértünk a szovjet blokkba, és következett 30 év nyugalom, amire azóta is sokan emlékeznek még, és amire voltaképpen a mostani nyugatellenességünket is építik – méghozzá tudatosan. Ezek után érthetőbb kell hogy legyen, miért jó Orbán egyszerre Amerikában és Oroszországban is. De ezt első sorban az ikrán vezetésnek kellene értenie, és persze nem utolsósorban nekünk is.
És akkor mi is lenne a háború vége, ha az általam annyira hangoztatott 1956-os tanulságokból kellene megtudni? Ukrajnában amerikai-orosz közreműködéssel Zelenszkij rendszerét fel fogják számolni. Másodlagos tényező lesz, hogy a most elfoglalt területeket visszakapja-e Ukrajna vagy marad Oroszországnál, mert az ukrajnai háború valójában nem Kelet-Ukrajna hovatartozásáról szól, hanem egész Ukrajna hovatartozásáról. Az pedig úgy szerepel a Nagy Tervben, hogy Ukrajna az orosz érdekszférában marad, és annak a most megvalósuló új társadalmi-politikai rend része lesz, melynek fenntartója Oroszország.
Tény, hogy a hajdani Szovjetunió egyes országai éppen a Szovjetuniónak köszönhetően nyertek határokat, és váltak hivatalosan is elismert országokká. Mint például Azerbajdzsán, a velünk is rokon nép. Ugyanígy vált országgá Ukrajna is, akinek népe szintén rokonainknak tekinthető. Nagy hiba lenne tehát Oroszországot ördögi hatalomnak látni, főleg azok után, hogy a cári rendszer megdöntése után éppen úgy a háttérhatalom által irányított országgá vált mint más országok, ide értve akár Kínát vagy Amerikát is. 1956 tanulság egyszerre életfontosságú Ukrajnának és nekünk is, mert az orosz -ukrán háború végén várható változások bennünket is érinteni fognak, és ha kellően meg tudjuk érteni a múlton keresztül a világ működését, akkor számíthatunk arra is, mi vár az új világrendben ránk, mit kell tennünk, hogy a változások közepette a legkevesebbet veszítsük és a legtöbbet nyerjük.
Észre kell venni a profi, valóban nagyhatalmi gondolkozásról árulkodó orosz megnyilatkozásokat. Lehet, hogy Oroszország készül már az új nagy fejezetre. De olyan mértékű feszültség halmozódott fel közte és nyugat között, hogy egy nemzedéknyi időre lesz szükség a kapcsolatok normális szintjének visszaállására, ahogyan Lavrov is megfogalmazta.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése